Hétköznapi csodák!

Akár hiszitek,akár nem vannak még csodák!
Számomra az igazi csoda és varázslata barátság!
Nehéz talpra állni és elfogadni a rideg valóságot úgy,
Hogy nincs támasza az embernek.
Úgy hittem nincs!
De mint egy csoda,
Hirtelen a könnyekből összegyűlt viharfelhők közül ereszkedett volna a földre,
Mint egy angyal!
És mentett meg a biztos halál karmai közül!
Azt hittem vége a Világnak...
De a szakadék szélén álltam,s hirtelen kapta el két kezem,
És rántott vissza a valóságba!
Rávilágított arra,hogy ne felejtsek el mosolyogni!
Gyűlöltem a valóságot!
De neki köszönhetem azt,hogy több tudok lenni,
Illetve tovább tudok lépni a fájdalmas pillanatokon!

Egy újabb vers... tőlem...

Szemeim csillogása megszűnt létezni...
Lelkes mosolyom sem a régi!
Gondjaim felhőként tornyosulnak felém,
Hisz jól tudom,hogy Ő nem jön már elém!
Nem fogja két kezem,
Nem szorongat meg úgy,mint senki más!
Nem hangzik el több szerelmes vallomás!
Átvette a boldog órák helyét a bánat...
Torok szorítva könnyezem s sóvárgok utánad!
Bár lenne minden úgy mint régen!
Csak egymást nézhetnénk csendben,szépen!
S láthatnám lelki szemeimmel szebbnek a holnapot,
Csókolhatnám puha ajkaid, lehetnénk együtt is boldogok!
De nem lehet,mert gyarlóságom messze sodort Tőled!
Nem mondhatok mást csak h szeretlek...
De mit sem számít mindez?
Bezártam szíved ajtaját!
:'(

Világos és sötét....

Minden igen egyszerűnek tűnik.... Persze csak első látásra.
Attól tartok,hogy megint csak az orromnál fogva vezetnek.
Sajnos idáig el kellett jutnom!
Felismernem azt,hogy a csalódásaim akkora mély gödröt véstek
bizalmamban,hogy azt szinte képtelenség áthidalni.
Hiába ejtek könnyeket,
Lehet csak hamis szavak csapdájába estem ismételten rabul.
Segített!
De egyben amiben segített abban meg is nehezítette helyzetem!
Mondhatnám azt,hogy megláttam benne valamit,
Ami igazán őszinte és tiszta!
De jól tudom sokszor a farkasok tűnnek a legártatlanabb báránykáknak!
Életem eddigi szakaszaiban sok emberrel találkoztam,beszéltem, kerültem bármiféle kapcsolatba.
Az életem nem lényeges és nem is fontos.
Minden nap ugyan olyan unalmas, fárasztóan unalmas!
De nem is ez a lényeg!
Hanem a legfontosabb az életben!
Az emberségesség és a lélek egészsége!
Szeretnék úgy élni,hogy tudjam kivel és kikkel illetőleg milyen helyzetekkel állok szemben!
Persze vannak csaták,miket el kell veszítenünk szinte kötelező jelleggel!
De nem lehet minden csatából vesztesként kikerülni!
Az a mosoly,amit kaptam és az a tekintet egyszerűen magával ragadt egy pillanatra....
Csak az a pillanat még mindig nem akar elmúlni ...
Akiről szó van úgy is tudja.
De nem tudom,hogy egyáltalán érdekli e a dolog!
Csak látni szeretném.
Tudni azt,hogy mégis hol áll ez az egész.
Kavarognak bennem az érzések.
Hogy miért állít olyanokat,amik egyáltalán nem igazak rá.
És tudja,hogy mennyire képes zavarba hozni.
Most csak kattog az agyam,hogy vajon elrontottam mindent,mit lehetett,
Vagy van kiút.
Esetleg nem is én vagyok az igazi probléma....
De már talán vágyaim irányt mutatnak más irányba ,mint eddig...
És éppen ezért minden világos és sötét... egyszerre!