Egy emberhez,akit mindenki szeretett,de a betegség győzedelmeskedett felette:(

Decemberi hidegben keserűség itatta át lelkünk legeldugottabb zugait,
Hiszen könnyek között utolsó útjára indult az ki ÉLETRE SZÜLETETT!
Megváltásra vártunk Vele együtt,
s a fene tudja talán földi létének megszűnésével valami szebb és jobb kezdődött el számára!
Barátokat,ismeretlen ismerősöket és nem utolsó sorban családját hagyta ezen a Földön...
Sok jó emlék és fájdalmak közötti küzdelem,mi mély nyomot hagyott bennünk!
Nincs mit szépíteni, a Nap már nem neki tündököl,
De mégis!
Hiszen lelkünkben úgy őrizzük képét,mint sötét égbolt legfényesebb csillagait!
A Templomnál gyülekeztünk!
Legfőképpen fiatalok voltunk,de voltak bőven idősebbek is,
Kik osztoztunk családtagjai mérhetetlen fájdalmában!
A szentmise a templom egészére nyomásként nehezedett rá!
Úgy éreztem,mintha minden bűnöm egyszerre súlytott volna le rám,
Mégsem én cipelem a legsúlyosabb keresztet!
Hangom elcsuklott az imák alatt,s próbáltam könnyek nélkül rideg tekintettel elfogadni a valóságot!
Sikerült átvészelnem könnyek nélkül a szent misét,
bár mikor családjára és közeli hozzátartozóikra tévelyedett szemem,
Láttam,hogy valami csak most kezdődött el és egyben lett vége igazán!
Láttam rajtuk az ürességet, azt,hogy felfogták,hogy a mai naptól semmi sem lesz olyan,mint régen!
Szemeik csillogása megszűnt létezni!
E szomorú esemény átokként sújtott le mindannyiunkra...
Feldolgozni ezt nem lehet,csak elfogadni a "nincs"-et!
Lassan vonultunk egymás után,lélekben meghalva egyben újjászületve,
A múltbéli történéseken és a jelen pillanatain elgondolkodva!
Majd egy ismerős kép következet...
A Templomnál gyülekeztünk!
S lassan elindultunk, mélabúsan, hóba süppedt lábnyomok követtek.
Könnyeim szorongatták torkomat és szinte elviselhetetlen bűntudatot éreztem!
Nem tudom miért!
Nem értettem semmit!
Lelassult körülöttem minden,s egyszerre volt fekete és fehér!
Fekete volt,mert a gyász leple takarta be a napot,
És fehér,mert hó lepett be minden árkot s bokrot.
A hidegben dermedt meg minden szavunk,gondolatunk,
S lépteink ropogtak a hóban a ravatalozó felé!

Némán kereszteződnek a tekintetek!

Csak állunk és hallgatjuk a plébános szavait,
Mely a végső visszaszámlálást jelenti!
Az utolsót,a végsőt!
Körbenéztem...
Ámulatba ejtő volt mennyien rótták le tiszteletük Egy olyan Ember előtt,
Aki talán FOGALOMKÉNT él minden földi halandóban!
Hiszen megtestesítette az önzetlenséget, az eszmét mi alapján csak olyan akar lenni,mint a többi ember,
De mégis különb,mivel tehetségét nem pazarolta el,mint mások annyian!
Ő a Remény! Hiszen folyamatosan küzdött azért,amiért másnak csak megszületni kell!
Ő a Barát! Hiszen oly sok hibánk ellenére képes volt elfogadni minket!
Sokan jól ismerték Őt!
Jóval jobban,mint én magam, de elég LÁTNI!
Látom és láttam azt,hogy az emlékek hogy törnek fel egyénekből!
Hallottam a keserves sírást, ami nem egyetlen ember szájából származott!
Éreztem azt,hogy mennyire szerették,
És felfogtam azt, hogy mindenkire szükség van aki egy kis lelki megnyugvást tud adni!
A sírgödör felé hosszú és csúszós út vezetett!
Csak a decemberi hideg süvített át kabátom gomblukain.
Némán vonultam a tömegben értetlen tekintetem a föld felé szegezve!
Kikapcsolt az agyam egy pillanatra.
Tudtam,hogy ebben a filmben én is szereplő vagyok mégis kívülállónak éreztem magam!
Olyan valószerűtlenül peregtek a képek.
Nem hallottam mást,csak a szipogást, az egy-két elmorzsolt könycsepp csordulását,
S azt ahogy dübörgő hangot adva dobálták a föld hantjait a koporsó fedelére.
Itt megszakadt minden.
Előhívta régi emlékeim elhunyt családtagjaimról,
Keser-édes gyermeki szorongás költözött lelkembe.
Részvétet nyilvánítottunk,bár ez csak nehezebbé teszi és csak nyújtja azt a torokszorító búcsút,
Mi egy életen át tart!
Egy ölelés az,ami az őrület határára kergetett!
Próbáltam volna nagy bölcsességeket mondani,de csak az ostoba naiv énem rajzolódott ki igazán!
Éreztem abban az ölelésben minden szívdobbanását és azt is,
hogy a maga által kreált világban él, és nem fogja fel azt,ami történt.
Két forró tea után visszatért belém a lélek,de sokkolóan hatott rám ez a szomorú decemberi nap!